Barion Pixel
borító-3d

Náray Mia
Bíborfelhők
Savaria felett

303 februárjában tűz üt ki a nicomediai palotában. Másnap Diocletianus császár kiadja első keresztényüldöző rendeletét. Ezzel egy olyan lavina indul el, amely felforgatja az egész Római Birodalmat, így az éppen átalakulófélben lévő Pannonia Superior tartomány új polgári székhelyén, Savariában élő emberek mindennapjait is.
Ez a morális kérdéseket is feszegető, valós történelmi alapokon nyugvó regény lebilincselően korhű leírásokkal és izgalmas karakterek kalandjain keresztül mutatja be a kor társadalmi, gazdasági, jogi és vallási sajátosságait, különös hangsúlyt fektetve a korai keresztények életére, dilemmáira és félelmeire.

A könyvről

Szombathelyi lakosként – valamint az ókori római történelem és jog szerelmeseként –, úgy véltem, egy regényben mutatom meg az embereknek városom római kori szépségét. Sokat segített a hihetőség fenntartásában, hogy az írás során számos olyan embert ismerkedhettem meg, akik a számomra ismeretlen területeken segítettek kiigazodni tanácsaikkal.
Két dologban biztos voltam, mielőtt nekiálltam: határtalan türelem és rengeteg alázat kell ahhoz, hogy hűen, a tények alapulvételével, mégis élvezhető regény formájában tudjam visszaadni ennek a varázslatos kornak a hangulatát, így hosszú éveket és temérdek energiát fektettem úgy a forrásgyűjtésbe, mint a kézirat véglegessé formálásába.
Remélem, hogy mindezek visszatükröződnek a „Bíborfelhők Savaria felett” című könyvemben. Kívánom, hogy olyan élvezettel olvassák ezt a valós alapokon nyugvó, IV. századi történetet, mint amilyennel én írtam minden egyes sorát!

Olvasson bele a könyvbe!

coin-bronz-fehérháttér

A szerzőről

Édesanyám már óvodás koromban megtanított olvasni, azóta sem telik el úgy nap, hogy ne vennék könyvet a kezembe. Az olvasás iránti rajongásom oda vezetett, hogy egészen korán megpróbáltam én is a gondolataimat papírra vetni: az általános iskolában kézről kézre adták az osztálytársaim a spirálfüzetbe írt történeteimet, verseimet. Középiskolában, majd az egyetemi évek alatt ez a szenvedély alábbhagyott. Jogi tanulmányaim során találkoztam a római jog világával, ami teljesen magával ragadott. Ez az érdeklődés megmaradt akkor is, amikor a gyermeknevelés mellett újra elkezdett foglalkoztatni az írás gondolata. A római jog szeretete érezhető első könyvemben is.

Vissza a múltba

A kedves olvasó római kori ismereteinek bővítéséhez, illetve a regényben szereplő egyes helyszínek megismeréséhez, a szerző meleg szívvel ajánlja az Iseum Savariense, valamint a BTM Aquincumi Múzeum látogatását.

A Mars pokla

Hamarosan megjelenik az új könyvem…

Az Afganisztánban szolgáló magyar őrnagy, Márk és ötfős harcedzett csapata egy látszólag egyszerű megbízást kap: át kell adniuk a magyarok felelősségi területét Kabulban az amerikai erőknek. De Afganisztánban nincs rutinfeladat…

Vélemények

Szombathely több mint 2000 éves múltjának és történelmének egyik legmeghatározóbb időszaka a rómaiak kora, melyről ez idáig nem született olyan alkotás, ami hitelesen, de emellett érdekfeszítő módon mutatja be és dolgozza fel a korszakot.
Náray Mia különleges, izgalmas és lebilincselő történelmi regénye által megismerhetjük a rómaiak világát, betekintést nyerhetünk az ókori Savariában élő polgárok mindennapjaiba, és a szerző megidézi Quirinus püspök vértanúhalálát is.
Szeretettel és örömmel ajánlom ezt a hiánypótló könyvet minden szombathelyinek és azoknak az érdeklődőknek is, akik szeretnék megismerni Magyarország egyik legrégebbi városának sokrétű római kori múltját.

dr. Nemény András
Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere

Sok-sok évszázaddal ezelőtt, de akár ma is. Ez lehetne Náray Mia könyvének mottója.
Szinte magam előtt látom a mai Szombathely utcáin tovasuhanó tógás embereket, az amforákban vizet hordó nőket. Emberek egymás közti lopott pillantásait, birodalmi felsőbbrendűséggel masírozó katonákat. A Savaria-patak (ma Perint) méltóságteljesen kanyarog Savaria város falai mellett, és mélye szörnyű tettet rejt. Valami készül a Római Birodalomban.
A regény témája örök, napjaink dilemmáit hordozza magában: vallási üldözés, családok közti viszálykodás, hatalmi harcok és az elmaradhatatlan szerelem.
Magával ragadó, az ókori Savariát bámulatosan megidéző történetet olvashatunk, amely után másképp nézünk Szombathelyre. Ave Savaria.

Németh Krisztina
Dugonics András irodalmi díjas író

A Bíborfelhők - Savaria felett könyv és e-book formátumban is kapható

Líra

KÖNYV
3832 Forint
  • Megrendelhető
  • 2-3 munkanapos kiszállítás
  • Ingyenes átvétel a Líra boltokban

Smaragd kiadó

KÖNYV
3890 Forint
  • Megrendelhető
  • E-bookban is (EPUB, MOBI)
  • Dedikált példány

Szerzőtől dedikáltan

KÖNYV
3832 Forint
  • Megrendelhető
  • Ebookban is (EPUB, MOBI) (2100 Ft.)
  • Névre szóló dedikált példány, logóval pecséttel, ajándék könyvjelzővel

Események és megjelenések

Író-olvasó találkozó

Író-olvasó találkozó Asset 6 Esemény Helyszín 9-es kávézó (Kőszegi utca 9.) Időpont 2021.09.30. Csütörtök 18:00 Asset 5 Részletek Szeptember 30-án 18 órakor

Részletek »

Könyvek a zöldben

Könyvek a zöldben Asset 6 Esemény Helyszín Kresz-park, Szombathely Időpont 2021.09.26. Csütörtök 16:30 Asset 5 Részletek A Nyitott Városháza programsorozat következő rendezvényével

Részletek »

Margó-díj

Margó-díjra jelölték a Bíborfelhők Savaria felett könyvet Asset 5 Margó-díj Idén már hetedik alkalommal adják át a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat.

Részletek »

Miskolci Egyetem

Élet a Diocletianus alatt “Bíborfelhőkön” át Asset 6 Esemény Helyszín Miskolci Egyetem ÁJK Eperjes terem A/6. épület, fszt. 31. Időpont 2021.09.23. Csütörtök

Részletek »

Rendelje meg a könyvet közvetlenül a szerzőtől!

3832 Ft-os kedvezményes áron, dedikáltan.

A személyes megrendelés folyamata:

  1. A megrendelés elküldése
  2. A megrendelés visszaigazolásaként kapott e-mailben megadott bankszámlaszámra a könyv és a választott kézbesítési mód díjának elküldése.
  3. Az átutalást követően digitális számla küldése e-mailben.
  4. A könyv kiszállítása a kért módon.

Kérdésével nyugodtan keressen a mianaray01 (kukac) gmail (pont) com -n.

Bíborfelhők
Savaria felett

A Bíborfelhők Savaria felett című történelmi regény izgalmas cselekménye a Római Birodalom utolsó nagy keresztényüldözése alatt játszódik, főszereplői pedig egykor valóban Savariában – az ókori Szombathelyen – élt polgárok kitalált leszármazottai.

kiterített-borító

Ha érdekelnek a szerző további írásai, akkor ezeket megtalálod a facebook szerzői oldalán vagy a Wattpadon